Lora, a francia bulldog
Négy testvérem van, és már újszülött koromban kitűntem közülük falánkságommal. Ugyanis letapostam a tesóim fejét, hogy én jussak előbb táplálékhoz. Azóta is ápolom ezt a jó szokásomat: ha észreveszem, hogy új családomban valaki eszik, azonnal felütöm a fejem. Ágaskodok, lökdösöm a gazdámat, összeráncolom a homlokomat, hogy megessen rajtam a szíve, és adjon egy-két falatkát. Ilyenkor mohón behabzsolom, mintha egy hete nem ettem volna...
Eléggé fürge vagyok, pedig azt mondják rólunk, francia bulldogokról, hogy lusták vagyunk. Ez nem igaz! Nagyon gyors a reflexem, és szeretek futkározni. Persze azért hamar kifulladok, mivel rövid az orrom. Ezért mérges vagyok egy kicsit azokra, akik ilyenre tenyésztettek, de ettől a fejformától vagyok annyira ellenállhatatlan.
A gazdám, mikor először látogatott el hozzánk, hogy kiválasszon a tesóim közül, a szüleimet meglátva nem tudta abbahagyni a nevetést. Azt mondta, ilyen vicces formájú kutyákat még nem látott.
Sokan elolvadnak tőlem, és ennek tudatában is vagyok! Imádok sétálni! Mikor meghallom a "SÉTA" szót, egyik mellső lábamat felemelem, ezzel kérdezem: "JÓL HALLOTTAM?", és ugrásra készen várom, hogy a hámot - amit azért annyira nem szeretek - feladják rám. A 2. emeletről gazdám ölben szokott levinni, hogy kímélje a gerincemet, éppen ezért nem lenne szabad az ágyról le- és felugrálni, de nekem aztán beszélhetnek.
Régebben, mikor kiléptünk a lépcsőház ajtaján, már lőttem is ki, mint a puskagolyó! Irány a park! De most már nem lehet, mert póráz nélkül nem szabad sétálnom... Minden évszakban szeretek sétálni. Nyáron a Mogyoródi patak partján hosszú sétára visznek, ilyenkor nem kell póráz, mert nincs kisgyerek, akit félteni kellene tőlem. Ősszel a lakótelepen a falevelekben szeretek hancúrozni. Ezt úgy hívja a gazdám: levelezés. Szerintem ő is imádja, levelezéskor olyan, mint egy kisgyerek... Télen nagyokat csúszok a jégen, de nem bánom, mert gazdám ilyenkor nagyokat nevet rajtam.
Minden jog fenntartva. © Designed by Dite Lap tetejére!